Fokhagymáról - amit jó tudni


Fogfájás ellen hatásos, ha szétzúzunk egy gerezd fokhagymát, majd óvatosan bekenjük vele a fájó fog környékét.

Fájós lábra: Nyomjunk szét egy gerezd fokhagymát, keverjük disznózsírral és dörzsöljük be vele a fájó lábat.

A fokhagyma jól bevált salaktalanító szer. Tisztítja a vért, a beleket és a gyomrot, valamint az emlékezőképességet is pozitív irányba befolyásolja.

Hippokratész (i. e. 460-377) a fokhagymát, spárgát vízhajtónak, a mákot hipnotizálásra, a fűzfa leveleit lázcsillapítónak javasolta.

A kutatások szerint a rendszeres fokhagymafogyasztás csökkenti a szüléskor fellépő komplikációk valószínűségét, sőt az alacsony súllyal születendő gyermek testtömegét is normalizálja.

Ha erősen izzad a lába, fogyasszon naponta meleg tejbe kevert, frissen préselt fokhagymalevet.

Megfázás esetén egy cérnára felváltva fűzzünk fel fokhagymagerezdeket és hagymát, a "láncot" tegyük a nyakunkra.

A szakemberek szerint a brokkoli, a fokhagyma, a cékla és a zöld tea bizonyos fokig védelmet nyújt a gyomorrák ellen.

A fokhagymában a szelén nagy mértékben van jelen, így az öregedők számára is jótékony hatású lehet.


Szereti a fokhagymát, de nem szeretne kellemetlen leheletet? Fogyasztása után egyen csokit vagy igyon tejet.

Az erős szagokat (hagyma, fokhagyma, hal stb.) is eltávolíthatjuk a faedényekből, ha elmosogatásuk után citrommal vagy sóval bedörzsöljük, majd néhány percig állni hagyjuk őket. Ezt követően hideg vízzel öblítjük

A kezünk nem lesz szagos, ha nem szedjük le a gerezdről az utolsó hártyát, hanem azzal együtt nyomjuk szét a fokhagymát. Ha megmosott kezünkön érződik a fokhagyma szaga, sóval vagy citromlével dörzsöljük be, majd bő vízzel öblítsük. Sérülés esetén a sót mellőzzük, mert a só a sebet nagyon csípi

A fokhagyma vagy vöröshagyma szaga eltávolítható el a kezekről, ha kézmosás közben fémnek dörzsöli kezeit. Lehet az rozsdamentes mosogató, bármi, ami fémből van.

Fokhagyma vagy hagyma aprítása után dörzsöljük kezünket egy krumpli szelettel, eltűntetve ezzel a kellemetlen szagokat.



Ha lassan pároljuk, finom zamatú és könnyen kenhető lesz. Úgy is pépesíthetjük, hogy a megtisztított fokhagymát megpároljuk és áttörjük. Kenhetjük kenyérre, húsra, felvágottra, vagy belekeverhetjük salátába, szószba, főzelékbe, levesbe

Ha kevésbé erős fokhagymaízt szeretnénk elérni, a fokhagymás ételt forraljuk egy-két percig. Az erős fokhagymaíz akkor is csökken, ha a fokhagymát egy csészében szétnyomjuk, és ráöntünk egy evőkanál vizet, majd a léből öntünk az ízesítésre váró ételbe.

A legaromásabb fokhagymaízt akkor kapjuk, ha a nyers fokhagymát tisztítás után szétnyomjuk, és az éppen forrásponton levő ételbe keverjük. Az illóolaj és az aromaanyag ugyanis a forrásponton oldódik ki a legjobban. Az ételhez kevert fokhagymát főzni nem szabad!

Ha nem szeretjük az erős fokhagymaszagot, távolítsuk el a gerezd közepében található zöld hajtást. Így a szaga kevésbé lesz átható.

Fokhagyma sütésekor ne hagyja, hogy a fokhagyma megbarnuljon vagy ropogósra süljön, mert keserűvé válik.

Aromásabb lesz az étel, ha a gerezdeket egészben tesszük az ételbe tálalás előtt, majd néhány perc után kiemeljük. Ne dobjuk viszont forró olajba őket, mert könnyen megéghetnek, és keserű, élvezhetetlen ízük lesz. A fokhagyma íze attól is függhet, hogy milyen fűszerrel és nyersanyaggal kerül össze.


Tegyük a kés lapját a fokhagymára, üssünk rá. Így könnyen lejön a héja.


Hogy a vakondokat távol tartsa kertjétől ültessen fokhagymát.

Cserepes növényeket úgy óvhatjuk meg a kártevőktől, ha földjükbe fokhagyma-gerezdet dugunk.


A szúnyogok nem szállnak ránk, ha fokhagymát eszünk. Mivel illata a bőrünkön is átszűrődik, szúnyogűző hatása van. (Tausz György)


A legyek nem piszkolják be a bútort, a mázolt ablakkeretet, az ajtót, ha főzött fokhagyma gerezd levében áztatott, majd alaposan kicsavart ronggyal áttöröljük a bútor felületét, képrámát stb., és a végén puha ruhával szárazra dörgöljük.



Forrás: jotudni.hu



A fokhagyma


A fokhagyma (Allium sativum) gyógy-, és fűszernövény, melynek gumója fogyasztható; felvágva erőteljes aromával (egyesek szerint illattal, mások szerint szaggal) rendelkezik. Népies neve „foghagyma” vagy „büdös hagyma”




Felhasználása

A fokhagyma egyike a legfontosabb fűszernövényeknek, a magyaros ételek elengedhetetlen ízesítője.

Felhasználják levesek, főzelékek, saláták, sültek, vadhúsok, szószok, kolbászáruk készítéséhez, de kedvelt a pirítóskenyér, vagy a lángosok ízesítéséhez is.

A legtöbb húspác és húsfűszer-keverék már-már kötelező alkotóeleme, a curry egyik meghatározó ízanyaga.

Gerezdenként, összezúzva vagy szárítva és porítva (például fokhagymasóként) egyaránt használják. A balkáni ételek legtöbbjéhez (ürüsült stb.) nélkülözhetetlen.


Egészség

Illóolajakat (alliin, allicin), szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat, C-vitamint tartalmaz. Jellegzetes illatát egy kéntartalmú anyag, az ajoén adja.

Ismeretes a fokhagyma baktériumölő hatása.

A modern orvostudomány igazolta emésztést elősegítő, bélfertőtlenítő, bélféregűző, vérnyomást csökkentő, epe- és májműködést elősegítő hatását.

A korszerű orvostudomány elismeri, hogy a fokhagyma rendszeres fogyasztása eredményesen csökkenti a magas vérnyomást, segít megelőzni az érelmeszesedést, fokozza az emésztőrendszer, az epe és a máj működését, fertőtleníti a bélrendszert.

Régi mondás: a tartós egészség feltétele naponta egy vöröshagyma, két gerezd fokhagyma és három alma.



Érdekesség:

Varázsszerként: az ókori népek a nyakukban viseltek egy gerezd fokhagymát amulettként, és azt tartották róla, hogy az megvédi őket a szemmelverés és a betegségek ellen.


Felhasználása

A fokhagyma jellegzetes, igen hosszú ideig tartó, intenzív szagát egy kéntartalmú vegyület, az allil-szulfid okozza. Ezt sokan - magukon és másokon - túlságosan is áthatónak és kellemetlennek tartják, ami messzemenően egyéni megítélés dolga; ha nem is kellemes, de nem visszataszítóbb, mint a nem kevésbé intenzív pálinkaszag.

Ezen is lehet azonban segíteni: ha a fokhagymás-zsíros pirítós fogyasztása után szájat mosunk, majd megiszunk egy pohárka tejet, esetleg elropogtatunk egy szem pörkölt kávét, akkor a szaga nagymértékben mérséklődik.

Romváry Vilmos írja, nagyszerű Fűszerek könyve című művében: "Átható izét és szagát fokozza, ha helytelenül zsírban pirítjuk, mert ezáltal megkeseredik. A korszerű főzési előírások szerint a fokhagymát egész gerezdben kell az ételbe tenni, vagy közvetlenül tálalás előtt kell lekaparva ízesítőnek felhasználni. Ilyen módon sokkal frissebb, aromásabb ízt ad anélkül, hogy kellemetlen szagot árasztana. A főtt ételből, például húslevesből vagy kocsonyából az étel elkészülte után a fokhagymát dobjuk ki. Azok, akik egyáltalán nem bírják illatát, pótolhatják vöröshagymával vagy metélőhagymával."



Gyógyhatásairól:

Az egyiptomi piramisépítőknek fokhagymát, hagymát és retket osztogattak a fertőző betegségek megelőzésére.

A népi gyógyászatban régóta használják, főként magas vérnyomás, elhízás ellen, illetve fiatalító szerként.

Normalizálja a szapora szívműködést, oldja a szív koszorúereinek görcsét ennek következtében javul a szívizom vérellátottsága. Fokozza a szív tel­jesítőképességét.

A fokhagymakivonat még a szív koszorúereiben is megakadályozza a vérrögképződést. Tapasztalatok szerint az érelmeszesedés megelőzésére és gyógyítására az egyik leghatásosabb szer a fokhagyma. Csökkenti a vérben a káros koleszterin (LDL) szintjét, miközben növeli a ,jó" koleszterin (HDL) arányát, ezzel is akadályozva az érelmeszesedést.

A fokhagyma értágító hatása főleg az agy, a szem és a láb szívtől távol eső, szűkült erein, az úgynevezett perifériás ereken érvényesül. Emiatt jótékony hatású bizonyos típusú fejfájás esetén.

A tápcsatorna fertőzéseire ( hasmenés, bélhurut) ugyancsak jó hatással lehet.

További gyógyhatásai:

* vértisztító
* izzasztó
* köptető
* görcsoldó
* idegerősítő
* szél-hajtó
* hámosító,
* sebgyógyító

Többféle tüdőbetegség kezelésére is használják. Kiemelkedő anübiotikus hatása miatt influenza és köhögés (légcső- és hörghurut) ellen ugyancsak alkalmazható.


A fokhagyma kapszula a fokhagymaszaggal járó kellemetlenségek és gyomorégés nélkül fejti ki előnyös hatásait.


Hogyan használhatjuk?


Fokhagymás tea
Zúzott fokhagyma: főzésnél (serkenti az immunrendszert, csökkenti a koleszterinszintet)

Fokhagymagyöngy kapszula: A fokhagyma-olajat tartalmazó táplálék-kiegészítőt a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenállásának erősítésére szedik.

Tabletta: Magas vérnyomás és hörghurut ellen jó.

Paszta: Herpeszre és szemölcsre ajánlott.

Olaj: Izomra, ízületekre alkalmazzák.

Általános étkezési használata: levesek, húsételek, töltelékek, főzelékek, halak, gombaételek, mártások


Jó tudni!

A szétzúzott, pépesített fokhagymából felszabadul egy allicin nevű anyag, melynek egy része ezek után tovább bomlik, s újabb - szintén gyógyhatású - kénvegyületek keletkeznek (pl. ajoén). Ezen kénvegyületek hő hatására felbomlanak, illetve ki sem alakulnak, ezért aki igazi gyógyhatását teljes mértékben szeretné élvezni, az nyersen fogyasztja a fokhagymát.

Ha 12 évesnél fiatalabb gyermeknek kívánjuk gyógyszerként adagolni, feltétlenül beszélni kell a kezelőorvossal!





Források: balintgazda.hu, wikipedia.org, vitaminsziget.com, hazipatika.com,

Yam gyökér

Yam gyökér: A burgonyához hasonló növény, nyersen mérgező. Nyugat-Afrikában főzve, összetőrve kását főznek belőle, amit Fufu-nak neveznek. Fűszeres szósszal önálló ételként vagy húsokhoz, halakhoz köretként kínálják.

Forrás: berrpress.hu



A vad yam gyökér egy nagyszerű vörös kúszónövény, mely Közép- és Kelet-Amerikában nő, és intenzív nyugtató hatása van az izmokra. A lila színű mentalevelekből rendkívül illékony olajat nyernek, melynek a bizsergető érzés köszönhető.

Forrás: fitt-net.hu

Manióka



Mostanában többször is előfordult, hogy tv műsorokban pl a Hal a tortán-ban is emlegették a maniókát, mivel eddig nem tudtam róla semmit, gondoltam, utánanézek, mit is lehet róla tudni.

A következőket találtam:


A manióka, vagy más néven kasszava


a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába tartozó, Amerika trópusi részein őshonos keményítőtartalmú élelmiszernövény. A Föld minden trópusi vidékén termesztik gumós gyökeréért, amelyből lisztet, kenyeret, keményítőt és alkoholtartalmú italt készítenek. A maniókát elsőként valószínűleg a maják termesztették a Yucatán-félszigeten.

A legtöbb maniókafajtában különböző mennyiségű cianidot képező cukorszármazék fordul elő. A természeti népek bonyolult finomítási eljárást dolgoztak ki a méreg eltávolítására, amelynek során a gumókat reszelik, préselik és hevítik.
A növény mérgét (hidrogén-cianid) dárdákhoz és nyilakhoz használják.

A manióka rendkívüli változatosságát azzal magyarázzák, hogy a faj valószínűleg hibrid eredetű. Évelő, feltűnő levelei tenyeresen tagoltak, 5-9 karéjból állnak. Húsos gyökérzete a dália koloncos gyökérzetére emlékeztet. A fajták termete az alacsony lágyszárútól a dúsan ágas, 1 m magas cserjetermetűn át a karcsú, el nem ágazó, 5 m magas fáig terjed. Némelyek alkalmazkodtak a száraz, szikes talajhoz, mások a folyóparti savanyú mocsarak talajához.
A közel 160 maniókafaj mindegyike Amerika trópusi vidékeinek napfénykedvelő növénye. Az Északkelet-Brazíliában honos M. glazioviiból kaucsukot nyernek.
Maniókából készítik a különleges nyugat-afrikai zselészerű fufut vagy a jamaicai bami-kását.
A dél-amerikai indiánok szeszes italokat erjesztenek maniókából, a Yucatán-félszigeten lisztjéből kasszavakenyeret sütnek. Az őrlésnél lecsurgó folyadékból leülepedett keményítő a tápióka alapanyaga.

A tapióka (tápióka, tapioca)
a kasszáva gyökeréből kivont, szárított keményítőlisztből készül.
A pudingok fő alapanyaga, de használjuk levesek, mártások sűrítésére. Zselatinizált kb. 2 mm-es granulátum, hasonló a szágóhoz (sago).

A maniókagyökér keményítőtartalmának feldolgozott formája; önmagában ételként, kenyérben vagy sűrítésre használják.

A feldolgozás során a keményítőszemcsék a hő hatására kis, szabálytalan csomókká alakulnak, s ezekből további sütéssel készül a tapiókapehely.
Tapiókagyöngy készítéséhez a még nedves tésztát szitán átmorzsolják. A különböző szemcseméretekben forgalomba hozott granulált tapiókát a tapiókapehely megőrlésével nyerik.

Főzés hatására a tapióka halvány, áttetsző kocsonyává duzzad.

Ázsiában a manióka a XIX. században terjedt el. Thaiföldön kókuszból és tapiókából pudingot készítenek, tésztájából pedig golyókat gyúrnak, megszárítják és kásaként fogyasztják. A vietnamiak vékony, palacsintaszerű ételt készítenek lisztjéből.

Élelmezési és gazdasági jelentősége.
Gumószerűen megvastagodott, burgonyapótlóként felhasznált húsos gyökere Földünk élelmiszer-ellátottság szempontjából legkritikusabb övezeteiben a lakosság mindennapi alapélelmiszere. Termőhelyein naponta fogyasztják, mint nálunk a kenyeret.

Zsenge hajtása és levele spenótpótlóként használható fel. Ez utóbbi a gyökérnél sokkal értékesebb, sok fehérjét, vitamint és ásványi anyagokat tartalmazó eledel.

A felszedett gyökerek igen gyorsan romlanak, feldolgozás nélkül nem tárolhatók.

Elkészítésének módjai

A levelek folyamatosan szedhetők és spenótpótlóként hasznosíthatók. A gyökerek feldolgozása részben háztartásokban, részben ipari üzemekben történik.

Legfontosabb termékek: kasszávakorpa, kasszávaliszt, kasszávaszelet, kasszávakeményítő.

A háztartási feldolgozás leggyakoribb terméke a kasszávakorpa. Ennek Nyugat-Afrikában legismertebb, legnagyobb mennyiségben fogyasztott formája a gari, Dél-Amerikában pedig a farinha de mandioca.

Lényegében ebbe a termékcsoportba tartozik a Kongó vidékén készített áztatott kasszáva is. A kasszávaliszt a kasszávakorpa további feldolgozáson átesett, finomított változata.

Ipari és kereskedelmi forgalomba kerülő termék a kasszávakeményítő és a kasszávaszelet. Az előbbi mint féltermék további feldolgozásra, az utóbbi pedig takarmányozásra kerül.

Bármiképpen is dolgozzák fel, a hidrociánsavat el kell távolítani. Ez megoldható 150 °C fölé hevítéssel, mikrobiológiai úton és a feldarabolt, áztatott gyökerekből a hidrolízis során keletkezett hidrociánsav kimosásával.


Forrás: terebess.hu

Kép: hik.hu
Kép: mongabay.com



A gyömbér



A gyömbér (Zingiber officinale) fűszer- és gyógynövény.

Kínában már i. e. előtt több évszázaddal használták, Marco Polo is említi könyvében.
A középkorban jelentős szerepet játszott a fűszerkereskedelemben.
A 16. század óta Amerikában is ismert.
Ma Dél-Ázsiában, Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában termesztik.

Felhasználása

A növény gyökértözse (Zingiberis rhizoma) szolgáltatja a sajátságosan illatos, csípős, kesernyés ízű fűszert. Aromáját illóolaja, ízét pedig ingerol-tartalma okozza. Cukrot, gyantát, gyantasavat, keményítőt is tartalmaz.

Kitűnő gyomorerősítő, étvágyjavító, emésztést elősegítő hatása miatt kedvelik.
Főbb fajtái a hámozatlan, fekete „barbadosi” és a hámozott, fehér „bengáliai” gyömbér.
Vágva, őrölve, egyes országokban kandírozva (cukrozva) is árusítják.
Gyökérgumóját nyersen is felhasználják; ilyenkor előbb meg kell hámozni.

Kevés gondoskodással virágcserépben is nevelhető.

Levesek (hús-, bab-, burgonya-, gyümölcs- stb.), levesgombócok, burgonya-, és babfőzelékek, szószok, húsételek, vadhúsok, mártások, sütemények (mézeskalács, keksz stb.), forraltbor, likőrök, pálinkák, keleti ételek, valamint uborka, tök, és gyümölcsök eltevésénél is használt kitűnő ízesítő.


Ételeinket, csak a főzés utolsó fázisában ízesítjük vele, így kiemeli, teltebbé teszi az ízeket. Intenzív aromája miatt adagolásával takarékosan kell bánni, mert túladagolva kellemetlen, kesernyés ízt ad az ételnek.
Angliában, Amerikában a híres „Ingver” sört készítik belőle, de a magyar recept szerint készített „Gyömbérsör” is igen frissítő, ízletes ital.

Gyógyhatása

A gyökér forrázata gyógyteaként vértisztító, meghűlés, torokfájás, gyomorbajok, felfúvódás, étvágytalanság, gyengeség ellenszere.

A alkalmazható a hányinger és szédülés megszüntetésére is, ezért a tengeribetegség megelőzésére használják. A gyógynövényüzletekben, patikákban kapszulákban szerezhetjük be; ezeket az utazás előtt 1-2 órával kell bevenni.


Forrás: wikipedia.org


Szegfűszeg



A szegfűszeg megjelenése, termesztése

Ennek a 15–20 méter magasra is megnövő, meleg és vízigényes mirtuszfélének a levelei lándzsásak, örökzöldek. Halványlilás-rózsaszínű virágai a hajtások csúcsain nyílnak.

A fűszert a pirosló virágbimbókból készítik: a zsenge bimbókat pálmalevélbe csomagolva szárítják, amíg a közismert barnára nem sötétednek. A fiatal bimbók a legillatosabbak. Alakjuk szögre emlékeztet, innen a szegfűszeg név.

Trópusi, meleg- és vízigényes növény. Magvetéssel szaporítható. A magoncok csak 9—12 éves korukban kezdenek virágozni.

Felhasználása

Kesernyés, kissé égető, erősen aromás ízét a sok illóolaj adja: ezt a likőriparban és kozmetikai szerek gyártásához is felhasználják.
A jó minőségű szegfűszeg szétnyomva olajat enged, vízbe téve fejjel lefelé süllyed.
Pikáns mártások, paradicsomos és boros ételek, páclevek és főleg sütemények ízesítésére használják.
Savanyúságokba is tehető, finom, különleges íz árnyalatot ad a savanyúságnak.
Fahéjjal kombinálva többféle, főleg gyümölcsös, illetve alkoholos italt ízesítenek vele.

Nemcsak a szárított bimbót használják, de a virágot is – Indonéziában például cigaretta illatosítására is. A bimbójából, szárából, leveléből és magjából sajtolt illatos olajat a gyógyászatban alkalmazzák. A szegfűszegolajban sok (15% körül) az eugenol, ami a vanillin egyik fő aromaanyaga. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben Caryophylli flos néven hivatalos drog.

Forrás: wikipedia.org



Szegfűszeg (Syzygium aromaticum)



Mire jó?

Az illóolaj antibakteriális és gyenge érzéstelenítő hatású. A szájüreg, gyomor és bélrendszer fertőtlenítésére alkalmazzák, de a szegfűszeg kiváló gyomorerősítő is. Rovarcsípések okozta viszketések enyhítésére is megfelelő házi szer.

Hogyan használjuk?

Tea: Daráljunk le vagy törjünk össze mozsárban 2-3 db szegfűszeget, majd feketeteába keverve készítsünk belőle egy csésze (2,5 dl víz) teát. Ízlés szerint cukrot, mézet adhatunk hozzá.

Olaj: A szegfűszegolaj alkalmazható légúti megbetegedések és szájüregi gyulladások esetén. Beszerezhető a gyógyszertárakban.

Figyelem!
Nagy mennyiségben fogyasztva erős nyálkahártya irritációt válhat ki!

Érdekesség:
Ha az összevágott citrom húsába szegfűszeget rakunk, elriasztja a szúnyogokat.


Forrás: hazipatika.hu

Azt mondják, hogy :

  • A szegfűszeg hatásosan csökkenti a fogfájást.
  • A ruhamolyokat elriaszthatjuk, ha ruhásszekrényünkbe, ruhánk zsebébe pár szem szegfűszeget rakunk.
  • A szúnyogok elleni védekezés hatásos szere az őrölt szegfűszeg, ami gézszákokba teszünk, és a zárt helyiségben több helyre elhelyezzük.
  • Hogy ne csipkedjenek minket össze a rovarok, kenjük be arcunkat, kezünket, karunkat szegfűszegolajjal.
  • Pikáns mártások, paradicsomos és boros ételek, páclevek és főleg sütemények ízesítésére használják.
  • A szúnyogok elriasztása céljából fél narancsra szórjunk szegfűszeget, majd alkohollal öntsük le. A párolgó narancsot és a szegfűszeget a szúnyogok nem tudják elviselni.


A konyhasó



A konyhasó (vagy legfőbb összetevőjének kémiai neve után nátrium-klorid, melynek képlete: NaCl) az egyik legismertebb só a Földön. Leggyakoribb felhasználása a tartósítás és az ételízesítés.

A konyhasó az egyetlen ásványi eredetű ízesítő anyag, amelyet, mint fűszert, nem csak az ételek ízesítéséhez, hanem azok tartósításához is használunk.



A só életszükséglet.

A sóhiány szédülést, izomgyengeséget, görcsöket okozhat, de kritikusabb helyzetben apátiához, halálhoz vezethet. Szervezetünknek napi 5-10 g sóra van szüksége, de ez is egyénenként változó lehet. Az étkezések során 20-25 g sót fogyasztunk, ez a mennyiség viszont már nem ajánlott.

A kellően fűszerezett étel ízét kiemeli, javítja a sózás, de ha túlsózzuk az ételt, a só elnyomja a fűszerek ízét. A kereskedelemben többféle típus kapható, melyek az eredet, szemcsefinomság, tisztaság, adalékanyagok tekintetében különbözhetnek egymástól.

A só a történelem folyamán mindig fontos alapanyag volt. A korábbi évszázadokban, amikor még a hűtőt nem ismerték, sóval tartósítottak. A 20. századig több országban monopólium volt sót előállítani, akkora haszon volt rajta. Indiában ezért is indult el a függetlenségi passzív harc.

A só fizetőeszköz volt az ókorban és még a középkorban is. Megbecsültségét jelzi, hogy számos népnél szokás a vendéget kenyérrel és sóval fogadni.

Magyarország hosszú ideig gazdag volt sóbányákban. A máramarosi és a parajdi sóbányák termelése királyi monopólium volt. Erdélyből a sószállító vízi úton tutajjal hozták le a sót Szegedig s ott raktározták, majd osztották el az országban.


Adalékanyagok a konyhasóban

A minőségi konyhasó adalékanyagokat is tartalmaz; magnézium-karbonátot az összetapadás gátlására, illetve jódot (kálium-jodid vagy kálium-jodát formában) a golyva (lat: struma) illetve egyéb jódhiányos panaszok megelőzésére. (Erre a tengerektől távol eső területeken, így Közép-Európában, különösen Magyarországon nagy szükség van, mivel a talajok, így a táplálék is jódban rendkívül szegény.)

Konyhasó a homeopátiában

Natrium muriaticum vagy Natrium chloratum a konyhasóból készült homeopátiás szer neve. Hatásos, ha a beteg bőre, nyálkahártyái szárazak, váladékai áttetszőek vagy fehérek. A Natrium muriaticumot igénylő beteg szomorú, zárkózott, kedveli a magányt. Bőre sápadt, nagy a folyadékigénye, és kívánja a sót. Gyenge, sovány. Híg orrváladékkal járó nátha esetén gyakran alkalmazott szer.

Forrás: wikipedia.hu


A só fehér arany vagy fehér méreg? tovább>>>>